Strandkorlátkék.

Egy elmélet szerint az ősközösségi társadalomban kétféle férfi modell volt: az ellátó-vadász és a hetvenkedő-vadász. Az ellátó vadász a kisebb állatokra hajtott, minden este visszatért a törzshöz valamekkora zsákmánnyal. A hetvendekő-vadász kizárólag a nagy, nehezen elejthető állatokra vadászott. Hetekig úton volt, ritkán járt szerencsével, de mikor vissztért a törzshöz óriási zsákmánnyal dicsekedhetett. A nők az ellátó vadász tipusokat választották párnak, hiszen csak így élhették túl a holnapot. Mikor viszont a hetvenkedő nagy ritkán hazatért, a nők egy része bármit megtett a kegyeiért a nagy zsákmány reményében. Az ellátó vadászok mit sem sejtve etették párjuk és a hetvenkedők zabigyerekeit is.

Hetvenkedőnek lenni sokkal jobb, de ellátók nélkül gyorsan éhen halnának a nők és kihalna a törzs, amíg azok kergetik a mammutot. A törzs nem halt ki, mert a nők többsége ösztönösen a hűség mellett döntött és az ellátókat választotta.

Mi a párhuzam korunkkal? Semmi. Ma a nőknek nem kell az ellátó, mert maguk is dolgoznak, férfi nélkül is megvan a kaja. Ha felcsinálja őket egy hetvenkedő a BMW-jében, akkor sem kell ellátó után nézni, hiszen elvetetik a magzatot. Ha némelyik ultrakonzerv végső elkeseredettségében megtartja, akkor meg ott a szociális háló. Egyedül is fel tudja nevelni a gyerekeket. Hülye lenne egy ellátót választani.

Mi lesz/lett ebből? Először is van egy raklapnyi szingli nő meg férfi, akiknek a lelke már most nagyon fáj, pedig még nem sejtik, hogy egyedül fognak megöregedni. Az ő nyugdíjukat/segélyüket az a maradék néhány lúzer ellátó-poronty fogja összehordani valahogy.

El is érkeztünk napjaink Magyarországához. A lakosság 64%-a munkaképes, de csak 42%-a fizet adót. A 42-ben benne vannak a minimálbért hazudók (18,5%) és a közalkalmazottak (7,5%). Azaz a teljes lakosság 16%-a tart el magán kívül még 65,5%-ot. Továbbá kifizeti az adót még 1-2 olyan haverja (18,5%) helyett is, akinek nincs kedve. A 100 fős törzsünkből csak 16 vadász hordja haza a kaját a 65 otthon ülőnek, és van még 18 olyan is, aki vadászik ugyan, de abból csak ő ehet.

16%. Hihetetlen, nem?! Csoda, hogy még működik ez az ország. Politikusaink nem tettek egy határozott lépést a Ratkó-korszak óta, hogy változtasanak ezen a trenden. És a helyzet nem javul. A törzsünk nemsokára kihal, mert nem lesz aki etesse. Az a maradék néhány ellátó már annyira kimerült, hogy nem lehet elvárni tőle, hogy többet vadásszon.

Tőlünk nyugatabbra is találta már magát ország ekkora szarban. Ők ilyenkor hívtak sok-sok ellátót más törzsekből, hogy csatlakozzanak hozzájuk. Jöttek is. Főleg délről. Nagyon nehezen illeszkedtek be, sokan közülük nem értették mit jelent ellátónak enni.

Tanulság 1: Az ember egy élőlény. Több millió év alatt fejlődött ilyenné, amilyen ma. Társas lény. Van párja, családja, törzse. Ha elhitetjük vele, hogy neki egyedül jó, akkor rá fogunk baszni.

Tanulság 2: Szükségünk van az ellátókra, különben éhen halunk. Ezért: A törzs honorálja egy furkósbottal, ha a nők ellátóktól ellátókat szülnek! A nők ne kúrjanak félre! Minden férfi takarodjon vadászni!

Tanulság 3: 65-en egyenek kevesebbet, hogy a 16-nak ne kelljen egész nap gürizni. Így marad idő az asszonyra, ha a 18-ból valaki nem fekszik éppen rajta.

Tanulság 4: Oldjuk meg a problémát törzsön belül! Fekete Pákó se vált be.

 

Gondolat, adat:
http://www.ecoline.hu/cimlap/20071130_veres_kamat.aspx
http://mek.oszk.hu/06200/06273/pdf/bpmozaik3.pdf
http://www.penzugyi-tervezes.hu/article_view.php?uid=22
http://hetivalasz.hu/cikk/0812/husegriado_hazassag_szex

Az egész úgy kezdődött, hogy nagyon kellett szarnom reggelente. Mivel már ekkor sajnáltam a kidobott perceket elkértem fateromtól a Népszabadság sportoldalát. Szokásommá vált, hogy a reggeli ürítés perceit Hegyi Ivánnal osztom meg. Rendszerint aktikulátlanul fröcsögött, hol az aktuális kapitányt szidta, hol a legutóbbi bajnoki forduló valamely meccsét. UEFA és BL meccsekről pedig csak szuperlatívuszokban. Valahogy így szoktam rá az újságolvasásra 10 éves koromban. Rögtön ezután következett a Képes Sport korszak. Hetente erre költöttem a zsebpénzem. Hiába, a rutinosabb osztálytársak ekkor már minden nap óriási Népsport feliratú lepedővel igyekeztek idősebbnek látszani. Beálltam a sorba. A Nép-majd Nemzeti Sport korszak aztán hosszú ideig tartott. Általános iskola, gimnázium és még az egyetemi évek eleje is.

Ekkor jött az ominózus 2002-es tavasz. Amikor az addig érlelt, de még tehetetlen hazafiság értelmezést nyert. Hirtelen világos lett ki kicsoda a pályán és én melyik csapatban játszom. Varázsütésre esett ki a kezemből a Nemzeti Sport és került bele a Magyar Nemzet, melyet a napjában többször is végigolvastam. Persze ez a delírium sem tarthatott soká. Úgy három hónap kellett mire engem is el kezdett zavarni, hogy ugyanaz van minden cikkben és ugyanaz van minden lapban. Ráadásul ez az "ugyanaz" ez pont az, amit amúgy magatól is tudok. Ekkor úgy dötöttem értelmiségi leszek és Heti Választ olvasok, mint minden felnőtt, aki okosnak látszik. Gyakran HVG-vel kellett fűszereznem az étlapot, hogy valami egzotikus íz is legyen a menün. Nem voltam szemellenzős soha, gyakran vettem Népszabadságot, Magyar Hírlapot (még akkor), Blikket, narancsot vagy bármit. Hol kalandvágyból, hol kíváncsiságból. Egyre erősödött bennem az érzés, hogy nincsenek olyan nyomtatott lapok, amik színvonalban fel tudnák venni a versenyt a modern internetes újságokkal. Sem stílusukban, sem témaválsztásukban nem ütik meg a mércét, ami egyébként az én esetemben nincs túl magasan. Annyi ideig kéne hogy lekössön, amig a kádban bírok feküdni és amennyit WC-n üléssel töltök.

Tavaly nyáron aztán egy cimborám javasolta, hogy olvassak UFI-t. Vettem egyet. Nem volt nagy kedvem egy Fidelitas-os pártújsághoz, de kellemesen csalódtam. Vicces volt és meglepően nyitott. Csak egy kicsivel volt benne gyengébb a Fidesz fikázás, mint az MSZP szivatás. A következő szám már Reakció néven jelent meg és nagyon tetszett. A témaválasztás bátor volt és újszerű, a külső még igényesebb. A stílusa pedig teljesen eltért a nyomtatásban megszokottól, fiatalos volt, humoros, nemzeti és liberális egyszerre. Alig vártam a következő számot, nem is értettem, hogy a korombeliek miért olvasnak bármi mást. Kb fél év kellett, hogy csődbe menjen. A hivatalos verzió az, hogy a lap online verziója sokkal sikeresebb, ezért arra akarnak koncentrálni. Kár, visszaadta a nyomtatott sajtóba vetett hitemet.

... és mit fogok most olvasni a slozin?

S

A héten Liverpool-Chelsea BL elődöntőt rendeztek. Első meccs, Liverpoolban. Az eredmény 1-1. Ezen a meccsen látható volt minden (a gólerős játékon kívül), amiért a Liverpool szeretni lehet. A csapatszellem, bajtársiasság, alázat a játék és a szurkolók iránt.

Az első gólnál Kuyt-ot úgy rugta mellbe a védő, ahogy "Chuck" Norris tudja. A kis holland feltápászkodott valahogy és begyötörte a vezető gólt. Kuyt a liverpooli drukkerek egyik kedvence. Függetlenül az eredménytől minden meccs után körbeszaladja a pályát és minden szurkolónak megköszöni a szurkolást. Ehhez persze az is kell, hogy ne legyen oka -magyar focistához hasonlóan- szégyenkezve menekülni az öltözőbe lefújás után. Nem egy labdazsönglőr, de a lelkét kiteszi minden meccsen; "felszántja a pályát". Holland létére tipikus brit mentalitású játékos.
Best of Kuyt:



A hosszabbítás utolsó percében a csereként beálló, liverpooli Riise szerencsétlen mozdulattal saját kapujába fejelt. Ezzel nagy lépést tett a Chelsea továbbjutása érdekében. Néztem a pool játékosainak az arcát, ahogy 94 perc hajtás után levonulnak a pályáról. Az elkeseredettségnek nyoma se volt, mindenki odament Riisehez egy pacsira vagy egy biztató szóra. Eszembe jutottak a fehérvári játékosok Durica öngólja után. Ők levették a mezüket, levonultak, hisztiztek. Duricához egy szót se szólt egyik se. Majd egy hétre rá már nem volt a csapatban.

Sehol Európában nincs olyan hangulat egy stadionban, mint az Anfield roadon. Ott nincs B közép, ott csak B közép van. Van egy csapatuk, akikre büszkék, van egy vezérük, aki tudja és teszi a dolgát. Gerrard a klubhűség és a szív. Igazi vezéregyéniség. Mentalitása átragad a többiekre. Nincs hiszti, nincs anyázás. Futás van és ütközés. Csupa szív és tüdő. Ő sem a fergeteges cseleiről híres. Hajt és tüzel. Best of Gerrard:



A felejthetetlen BL döntő 2005:

Csütörtök reggel láttam az alábbi történetet a tv-ben:
http://webcast.tv2.hu/dynamic/index.php?m=video&video_id=372677
Adott egy szerelmi háromszög. A volt élettárs nem hajlandó tudomásul venni, hogy egykori barátnője már mennyasszony, sőt feleség. Fenyegetőzik, zaklat, fegyverrel fenyeget, végül egy lakásban megkötözve fogva tartja a családot. Mit tehet ekkor a tisztes, tehetetlen állampolgár? A Rendőrséhez fordul, hivatalos feljelentész tesz, majd újra. Személyi védelmet kér. A magyarrRendőrség a fentieket nem ítéli elég súlyosnak, ahhoz, hogy a levelezésen túl bármit tegyen.

Árulja már el valaki, hogy a magyar rendőrség mi román ördög faszát csinál egyáltalán! Azon kívül, hogy remekül tudnak nyugdíjasokat és gyerekeket verni, ha vannak legalább tizen és korszerű a páncéljuk. Ők maguk mondják, hogy olyan apróságok után, mint rablás, lopás már nem is nyomoznak. Olyan gaztettekre viszont, mint autóban telefonálás, vagy biztonsági öv becsatolásának elmulasztása drákói szigorral csapnak le a "törvény őrei". A gyengébb nem iránti tiszteletük legendás. Hihetetlen történeteket lehet hallani az előzetesben lévő nőkkel való bánásmódról. Ha már itt tartunk, nekem még mindig kicsit gyanus az a sok csókra éhes, kameraérzékeny rendőrbarátnő, akik váratlanul belepottyantak a Zsanett-ügybe.

Visszakanyarodva a fenti történethez, a rendőrségi impotencia eredményeként a nő jelenlétében a féltékeny ex-élettárs másfél méterről lelőtte a férjet. Nyaktól lefelé bénán fekszik azóta egy kórházi ágyban. A feleség, Melinda kiskanállal eteti magatehetetlen férjét, dolgozik, egyedül fizeti a hitelek részleteit. Várandós. Szeretném, ha a sajtó ott lenne, amikor az ügyben nyiltkozó Garamvölgyi kommunikációs igazgató úr meglátogatja a férjet a korházban.

Amióta láttam ezt a bejátszást, nem tudom kiverni a fejemből. Hihetetlen, de egy olyan országban élünk, ahol ez is megtörténhet. Az én leendő gyerekemet is megkéselheti egy 12 éves roma, akit a rendőrség nem tud fogva tartani. Az én gerincemet is átlőheti valaki, akiről hetekkel előre tudom, hogy meg fogja tenni. A feleségem pedig inkább fusson, ha rendőrt lát!

… vagy nem… című sorozatunk második részében (amilyen egyébként nincs, spontán sorozat ez, de majd lehet, hogy lesz…) szóval, tartva a fontossági sorrendet, a nyilvánvalóan első helyezett "párkapcsolati" bejegyzés után most egy közéleti témát boncolgatunk. Azon belül is az egyik legnépszerűbb formáról, a tüntetésről lesz szó. Mielőtt mindenki szanaszét szaladna, előre bocsátjuk, hogy nem csak a Kossuth téri árvalányhajas, nemzetmentő akcióról szólunk, hanem ennél jóval általánosabban közelítjük meg a kérdést. Tüntetni mindenhol lehet: focimeccsen a bíró (és persze „a kisteleki”) ellen (akár otthon a TV előtt is), vagy koncerten a rocksztár mellett. Lehet a 7-es buszon a tömegben állva, magunkban szidni a BKV-vezetők és Demszky felmenőit, de azért ez a ritkább forma, a tömeg mellett a hangerő is általában kulcsszereplő.

A tüntetés a modern közösségi élmény, egyfajta társadalmi esemény: más mint kocsmába menni (még akkor is, ha előtte és/vagy utána nyilván kocsmába megy az ember), lehet találkozni a régi haverokkal, távoli ismerősökről derül ki, hogy vannak egyéb közös pontok: „jé, te is komcsi vagy?” (bár ez nem túl életszerű, a komcsik nem nagyon tüntetnek…), „te is fradista vagy?”, „te is imádod a Black Sabbathot?”, stb.

Tüntetni jó. Az ember kimegy, bele a tömegbe és ordít. Vagy csendben áll és magában ordít. A lényege az, hogy elveszünk a tömegben és úgy lehet „megnyilvánulni”, hogy nem ciki. Mert mellette mindenki más is azt az ott nemciki (egyébként a hétköznapi életben valójában nagy valószínűséggel ciki ) dolgot csinálja. Ez a mi kis posztmodern világunkban hozzátartozik az egészséges életmódhoz. Valahol ki kell adni azt a sok szart, ami bennünk van, vagy nap mint nap belénk kerül. (ugye, megint a "cigi")

Persze a tüntetés nyilván lehet gáz is, erre is láttunk elég sok példát. A Parlament előtti teret összeszarni gáz. Meg másokat agyonverni, kirakatokat betörni is. De tüntetni kell, mindenkinek a maga módján.

Most azt hagyjuk, hogy egyébként mostanában ez nem nagyon működik nálunk: nem mindenhol lehet (pl. Parlament előtt), nem mindig (pl. ha van mi ellen), meg nem mindenhogy (pl. traktorral – eleve elég hülyén hangzik, hogy valaki traktorral csinál bármi nem mezőgazdaságit, de valaki elgondolkodott már azon, hogy hogy lehet az ilyenek ellen egy új KRESZ-táblát létrehozni?). A lényeg, hogy tessék nyugodtan tüntetni! Ezennel kiállunk a szabályos tüntetések mellett – bár a magunk részéről pl. az egészségügyitörvényellenes tüntetést leszarjuk, mert nem értünk hozzá – és felszólítunk mindenkit, hogy nyugodtan tüntessen a maga módján! Néhány példa, amiért vagy ami ellen szerintünk érdemes:

-         jó magyar fociért, ill. szar magyar foci ellen bárhol

-         jófajta rockzenekarokért rockkoncerten

-         a T..co gazdaságos kaják ellen mindenhol

-         jó csajokkal teli szórakozóhelyekért a nem jó budapesti szórakozóhelyeken!

-         A nemzeti épített kultúrát romboló graffitizés ellen mindenhol

Várjuk a további ötleteket!

A cigizés sajátos körforgás: gyújt, szív, lent tart, kipufog. Fogantatás, születés, élet, halál. A fogantatással jövünk létre, az embrió számára a születés egy kis halál, aztán élünk egy jót és meghalunk (most ne vegyük ide a mennyországot, bár akár ide is vehetnénk, mert az egy újabb kör: meghalunk, hogy tovább éljünk a mennyországban, aztán jön a feltámadás és ott a vége - ami ugye nincs, mert örökké tart  - de mondom, ezt most ne keverjük ide…). Olyan egyensúlyi állapotban létezünk tehát, amely pillanatról pillanatra felborul, majd rögtön helyre is áll: egyszerre van állandó mozgásban és billen valamerre. Mindig közelebb vagyunk a születéshez vagy a halálhoz, minden pillanatban vagy épp beszívunk, vagy éppen kifújunk. Közben a füst kissé átalakul, hol kint van több, hol bent, marad a füstszűrőn is meg a tüdőben is, de a lényeg az egyensúly.

Na ez az egyensúly most felborult. A legtöbben csak szívnak, de nem fújnak ki. Legalábbis akiket én ismerek. Márpedig a cigizés alapvető szabálya, hogy amit egyszer beszívsz, azt fújd is ki! Persze, előbb-utóbb beledöglünk, mert minden egyes szippantás közelebb visz a halálhoz, egy-egy kis méreg-injekció. De nem mindegy, hány slukkot bírunk. És ehhez fontos a jó "kilégzés", különben lassan kitehetjük a nemdohányzó táblát,  mert eltűnik az életünkből a lényeg.

Én például mostanában minden hétvégén kétszer kilégzek. Értsd: megiszom egy hektoliter bort és/vagy Bacardi-Colát. Aztán nekem jó. Másnap nem annyira, de még mindig jobb, mint előtte. Egy kis szauna, rendes kaja és ismét, ha rövid időre is, de embernek érzem magam. Persze sokminden más is lehet kilégzés: a zene, az olvasás, sőt a blogolás is, a lényeg, hogy szabaduljunk a mindennapi rutinból, a belégzésből. Ja és a csajozás, persze. Persze jól meg kell válogatni, mert nem érünk rá; én még néha filmet nézek, vagy meccset, de sokkal többre azért nem futja az időmből.

Persze mindenki másképp szív, másképp lélegzik. Van, aki mezítlábas Kossuthot és csak azért teszi, mert így szokta meg. Nem az ízéért, nem az élvezetért. Olcsó legyen, de minél erősebb, mert csak úgy érzi, hogy „történik valami”. Gyorsan, nagy slukkokat szív, hogy minél előbb túl legyen rajta. Mozdonyt vezet, árkot ás, utat épít: a társadalom láthatatlan, legalsó építőkockája, aki általában nem használja ki a járulékok által biztosított boldog öregkort.

A trendi az éppen aktuálisan menő márkát veszi. Azt hiszi, hogy ad a minőségre, mert a Marlboro vagy Davidoff vagy Pall Mall többe kerül, mint a Szofi. Konzumidióta, aki észre sem veszi, hogy ugyanúgy szárított teveszart éget a szájában, mint szerencsétlenebb sorsúnak titulált embertársai. Átlagos munkát végez, átlagos csajokkal ismerkedik, átlagos helyekre jár és itt éli az életét.
Az igazi dohányos, bár sokban hasonlít az előző kettőre, mégis előtérbe helyezi magát a „dohányt”. Ő egyfajta l’art pour l’art cigista, magáért az élvezetért szív: az különbözteti meg az előzőektől, hogy tud élni. Rita jelenség, de a társadalom minden rétegében van ilyen. Lehet, hogy Fecskét szív, vagy Davidoffot, de azért teszi ezt, mert az ízlik neki. Tudatosan választ(!) a lehetőségek közül. Döntésképes.
A sznobok szivaroznak. Ez a létezésnek egy magasabb foka: senki sem vitatja, hogy a Cohiba jobb, mint a Symphonia, hogy jobb Monte Carloban élni mint Bivalybürködsön és a Ferrari jobban megy mint a Trabant. A szivarozás igazi „életfeeling”, de nehéz stílusosan csinál, és nem ritkán elképesztő nagy faszok szívják (micsoda képzavar!) a legnemesebb dohányokat.

Aztán a cigizés végeztével marad a csikk, a porhüvely. Az sem mindegy, hogy hova kerül: a helyére, a hamutartóba, vagy eldobjuk, eltapossuk az utcán. Kemény dolgok ezek. Az élet egy cigi. De a cigizés mégiscsak élvezet, nem?

Alvás, munka, alvás, munka, alvás, munka, alvás, munka, ivás, másnap, ivás, másnap, munka... Aki érezte már, hogy minden hete így telik, az biztos gondolkodott már róla, hogy ennél többnek is kell lenni. Mert volt már több is.

Már nem kaland az ivás, a csajozás, mert ezek olyan házak, melynek minden emeletén jártunk már. A munka sem hoz újat, mert rutin és nem éri meg a kockázatot, hogy változássunk. Senki sem garantálja, hogy a következő más lesz. Keresi az ember kétségbeesetten az úgynevezett életet. Nyilvánvaló, hogy van élet a halál előtt és vannak akik részesei az úgynevezett életnek. Van a többieknek egy szűk, távoli, fura csoportja, aki nem szenved. Sőt egészen úgy néznek ki, mint akiknek van kedve reggel felkelni. Itt élnek közöttünk ők is. Miben különböznek ők tőlem?

Megtalálták a boldogságot? Miért? Az mi? Miben?

Nem az a kérdés, hogy miben találták meg, hanem, hogy miben keresték. És én miben keresem? Elképzelésem sincs. Egyik cimborámnak van egy módszere, amivel jól tudja monitorozni a saján mentálhigéniés állapotát. A kritikus pillanatban tedd fel a kérdést magadban: ebben a pillanatban hol lennél és mit csinálnál a legszívesebben?
Még nincs nagy baj, ha a hol és a mit:
- Szigliget, evésivásdugás egész nap
- A saját jacuzzim, pénzszámolgatás
- Oahu, szörfözés
- Monica Belucci (vagy Salma Hayek), nyögés
- Otthon, vele
- Bárhol, vele
Baj, van:
- Otthon, alvás
- Bárhol csak nem otthon, mindegy
Nagy baj van:
- Nincs ilyen, nem tudom

Maga a boldogság, nem egy objektum, hanem egy érzés, ami mindenkiben más. Mindenkinek jut belőle, mert sose fogy el. Nem mi döntjük el, hogy mi az. Viszont, hogy merre keressük az rajtunk múlik. Akkor kell nagyon elgondolkozni az életünk irányról, ha nem tudjuk merre keressük! Beszűkült az életünk. Nem látunk túl a saját magunk emelte tűzfalon. Körbeépítettük magunkat a biztonságot ígérő, a mások által elvárt vagy elvártnak vélt bástyákkal és most pont az a gond, hogy nem értjük a kívül rekedteket. Viszont irigyeljük őket.

A boldogsághoz vezető úton az első lépés az élet. Élni kell, átlátni a falon! Ehhez lőrést kell fúrni, ki kell lyukasztani, egy részét le kell rombolni. Ekkor elkezdjük megérteni mások életét.

Következő lépésünk az lehet, ha kilépünk rajta. Ez maga az élet. Amikor a fura kis mosolygó manók között lézengünk és még nem értjük meg őket, de már tudjuk, hogy ők milyenek és mit csinálnak. Azt mondják, hogy ők sietnek haza, hogy lássák a kisfiukat felnőni. Azt mondják, hogy ők nem keresnek sokat, de ők szívesen mennek munkába. Azt mondják, hogy ők megtalálták Jézust/Krisnát/Mohamedet/Németh Sándort. Azt mondják, hogy ők harcolnak a gonosz ellen helyettünk is. Mi erre felhúznánk a szemöldökünket, de nem tesszük, mert tudjuk, hogy ők ettek a tudás fájáról, nem mi.

Egyszer csak azt vesszük észre, hogy vannak olyan alien-ek, akik szimpatikusak. Sőt egyik-másik mondatukkal már azonosulni is tudunk és felébred bennünk lassan a vágy. A vágy maga a kulcsszó. A vágy nem más, mint Oahu, Monica vagy a Nagy Ő látomása. Az érzés ismerete, ami még nem volt a miénk, de már elindultunk felé.

A vágy tárgya a cél. Egy kitűzött szalag, ami felé futunk. Ez hiányzott eddig. Nem futottunk semerre. Ültünk egy helyben és bután néztük a téglákat az orrunk előtt. Célt kell keresni magunknak, hogy értelmet adjon mindennek, amit teszünk és nem teszünk. A célt megtalálni pedig csak úgy lehet, ha éljük az életet.

A kopasz, dagadt és/vagy kigyúrt, szekrény-nyakú,  tesztoszteronhiányos, hatalommániás, egykori kisiskolás lúzerek ma mercivel vagy audival járnak és gengszternek akarnak látszani. A bűnözés a divat. A csillogó fej, a csúnya beszéd és a súly. Foglalkozásuk jellemzően biztonsági őr, autónepper, drogcsempész, strici stb.

Ezekből a figurákból az USA-ban rendőrök lesznek. Ülnek a rendőrmotoron, hatalmas hátukkal vitorláznak, egyenruhájuk testhez simul. Pont olyan primitívek, mint a magyar klónjuk. Bármit megtehetnek bárkivel és ez az arcukra is van írva. Az utca embere a szemkontaktot is kerüli velük, mert ha nem muszáj, akkor ne dumcsizzunk. De ha baj van és rendőrt hívsz, akkor is ők jönnek, a zsebtolvajt is ők kapják el és az ittas vezetőt is játszótér mellett.

Te melyik helyen élnél szívesebben?

Már jópár napja elindult a blog, aztán még mindig nem írtunk arról, amiről mindenki, aki tollat/billentyűzetet ragad, azonnal írni akar (aztán legfeljebb nem mer, de hogy először ez jut eszébe, az nyilvánvaló). Azt hiszitek, hogy nem, pedig de: a dugásról lesz szó.
Nem vagyunk megmondó-blog meg hímsoviniszta, sem pedig pornóblog, tehát nyugodtan minden jóérzésű ember tovább olvashat.
Vitaindítónak egy általános probléma: az van, hogy a csajok a rögtönzött, reprezentatív közvéleménykutatásunk (értsd: sok haver megkérdezése) alapján 2-3 év után egyszerűen abbahagyják a vágyakozást és lassan minden ebből fakadó tevékenységet. Ennyi. Kapu bezárul. Ez az úgynevezett „2-3 éves szabály”.

Ebből azonban további problémák fakadnak.
1. Az egyik legvalószínűbb szcenárió, hogy a férfi továbbra is kíván, de mivel sikertelen, vágyának más tárgyat kezd keresni (pl. pornócsatorna, internet, ill. szerető). Félreértés ne essék, nem védjük meg a hűtlen férfiakat, a stenk kiáll a hűségesség mellett, teljes mell(!!!)szélességgel és ez így is marad. Ettől viszont még így lesz, még a „2-3 éves szabálytól” függetlenül is, nem kevés alkalommal.
2. Másik lehetőség: soha többé szex. Ennek köszönhető a sok frusztrált köcsög, akik direkt szopatják szerencsétlen embertársaikat munkában, közlekedésben, boltban és munkahelyen, kötözködnek kocsmákban és blogokon :)
3. A „2-3 éves szabály”-ból fakadóan a párválasztás esetleges. Ha a végzetes időpont bekövetkezte előtt megtörténik a lánykérés és minden egyéb, akkor azt hívjuk házasságnak. Ha nem, akkor van a szakítás. Egyszerű, mint a raklap.
4. Viszont van egy komolyabb következmény is: tudniillik, ha ez mind igaz, akkor az egész rendszerrel van baj. A férfi továbbra is kíván, a nő soha többé, de együtt le kell élniük 30 évet… Mi???? Szex nélkül!?
Az általános rendszerhiba tehát alapvetően kérdőjelezi meg a monogámia létjogosultságát!!!

Mivel tényleg értelmes vitáról van szó, az alábbi kérdésekre keressük a választ, a társadalom és összességében a nyugati civilizáció, valamint a házasság intézménye és a monogámia megmentése érdekében:
- Megelőzhető-e a 2-3éves szabály bekövetkezése és ha igen, hogyan?
- A nők mindezt hogy élik meg?
- A legjobb lenne, ha gyorsan kapnánk néhány frappáns cáfolatot és akkor megnyugtathatnánk a megkérdezett haverokat!
- Történelmi kérdésünk pedig: ez vajon mindig így volt, vagy csak a 20. század terméke esetleg, köthető-e valamilyen nagyobb társadalmi változáshoz (mi erősen gyanakszunk az egyenjogúsítási mozgalmakra…)?
- Netán sajátosan magyar jelenségről van szó? Ettől külön rettegek, mert Magyarországon vannak a legjobb csajok, ez köztudott, úgyhogy ez lenne a világ legnagyobb igazságtalansága!!!

Rendszergazdák, segítség!

Feltett szándékom időről időre beszámolni a "Magyar Rendőrségnek" hívott abnormális sóhivatal viselt dolgairól. A nyugdíjas veréstől a román kisfiú ügyének impotens kezelésén át a szervezetten és csoportosan elkövetett hamis tanúzásig széles a skála. Bemelegítésként íme egy tipikus eset két képben:

Napok óta harsog a TV2, hogy egy filmszemlén díjazott, magyar filmben megöltek egy macskát. Gyönyörű fintora a sorsnak, hogy a film címe: ÁLSZENT. A Naplótól a Mokkáig minden tele állatvédőkkel és felháborodott műsorvezetőkkel. Ölik bele a hordónyi pénzt és műsoridőt, mert ez ma a legfontosabb kérdése a nemzetnek. Az igazság az, hogy a drága kis cicust előre megfontolt szándékkal, brutális kegyetlenséggel vízbefojtotta valaki és ez a jelenet szerepel a filmben.

Egy macska meghalt. Nem értek egyet azzal, hogy vízbe fojtanak egy élőlényt, mert az szadizmus. Ugyanakkor az történt, hogy meghalt egy állat egy film miatt. (Már ha a film miatt halt meg és nem utólag került a filmbe a jelenet.) A megdöbbent arcú miniszterelnök lány vajon hallott-e valaha arról, hogy a 2 centi vastag smink, a fitness csirkemell és a cipője miatt is sok-sok állat hal meg naponta. Nem tudom elképzelni, hogy amikor betéved a LV üzletbe az Adrássy-n, akkor is kiül az arcára a megvetés.

A filmrendező lassan az ország első számú közellenségévé vált. Ez normális. A sikernek ára van. A kérdés csak az, hogy ha egy ember fojtanak vízbe, ha Jézust vagy Mohamedet gyalázzák, vagy ha 3 buzi orgiát csap egy díjazott filmben, akkor az ugye a művész szabadsága? Ha viszont egy kiscica meghal, akkor felrobban a magyar média. ÁLSZENTEK.

Egy kis visszatekintés, ha már elmaradt a Golden-Globe átadó. Előre rettegünk a 2008-as Oscar ceremóniától.

2006-ban megdöbbentő változásnak lehettünk szem- és fültanúi. Az eddigi ultrajobboldali nacionálrasszista Filmakadémia végre balra tolódott. Ezt nem én találtam ki, így harangozták be! Komolyan! Mióta várták már ezt az Oscar-rajongók, elképzelni is nehéz. De most végre megtörtént. Halleluja!

Így aztán gyorsan értékesnél értékesebb, különlegesnél különlegesebb és melengetőbb produkciók kaptak jelölést. Végre egyenjogúak lettek a homoszexuálisok, akik eddig annyira agyon voltak hallgatva, és végre valahára a rasszizmusról is hiánypótló munka született. Hátradőlhetünk, minden a helyére került. Idén holokauszt-filmet nem láthattunk a jelöltek között, de Spielberg megmentette a mundér becsületét. Ez már viszont annyira túlzás volt, hogy kellett egy palesztin film is, így el is dőlt, hogy egyik sem kaphat szobrot.

Magából a díjátadásból is soha nem látott, számos kuriózummal tarkított show kerekedett. Láthattuk Morgan Freemant két kis fülbevalóval (az év csalódása), Reese Witherspoont Oscar-győztesként (a Titanic sikere után már nem érhet meglepetés), valamint Ms Silicon country-énekesnőt, aki minden bizonnyal minden idők legszarabb betétdalát adta elő - hihetetlen átéléssel. Még szerencse, hogy ruhában volt, hiszen a körülbelül 240 éves múmia egyébként atomjaira hullott volna szét. Hollywood minden bizonnyal a tűrőképességünket akarja próbára tenni, de legnagyobb csodálkozásomra senki nem vonult fegyverrel az utcára, hogy „na, ezt azért már mégsem, bazmeg!”.

Ugyanakkor azt is tapasztalhattuk, hogy sajátos egyensúly uralkodik az amerikai filmesek körében. Ahogy a legtöbb Hollywoodból kikerülő filmben nincsenek hús-vér emberek, igazi érzések és minden fekete vagy fehér (félreértés ne essék, nem a nosztalgiával emlegetett film noirra gondolok), úgy a díjátadó gála is a giccs és a képmutatás ünnepe. Megdöbbenve látjuk Keanu Reeves fellpüffedt, 15 éve változatlan arcát. Csak mintha a mimika eltűnt volna róla... De muszáj ismét visszatérni mindannyiunk imádott Doktor Szöszijéhez is, aki leplezetlen tehetségtelenséggel veszi át a szobrot. Hollywood legjobban fizetett "színésznője"...

Akinek nem volt kedve elbaszni az egész hetet azzal, hogy fennmaradt hétfő hajnalig (tisztelet érte!!!), az másnap késő este "végigélvezhette" a filmbarátok körében nosztalgiával emlegetett, megboldogult magyar alámondás egy legújabbkori változatát. A két esélyegyenlő műsorvezető tehetetlenül vergődött a tolmácsolás, valamint a "hihi" és a hasonlóan elmés, a pattogatott kukoricát zabáló nézőkkel azonosuló vélemény-nyilvánítások között. A mélypont sajátos módon a műsor elejére került, amikor elmagyarázták a nyitójelenetben rejlő képi geget, biztosan az angolul nem látó nézők kedvéért.

És minden megy tovább, megállapítjuk, hogy ez az év kicsit gyengére sikerült (mint a legutóbbi Istentudjahány), dehát ez van és szorgosan járunk tovább moziba és nem hallgatunk a jobboldalisággal egyébként távolról sem vádolható rockzenész szavára "You should have never trusted Hollywood".

Egy szép emlék 2005-ből. Ha most írnám még szigorúbb lenne:

Demszky Gábor: Kedves Budapestiek!

Végső elkeseredettségemben fordulok hozzátok. Kérlek többé senki ne szavazzon rám! Kurvára elegem volt már 94-ben is az egészből, de párttársaim ragaszkodtak hozzá, hogy induljak. Nekik meg nem mondhattam nemet, mert akkor le kéne antiszemitáznom magam. Mindent elkövettem eddig is, hogy ha már muszáj indulnom legalább ne nyerjek. Mindhiába. Mit csináljak még, hogy ne az én kibaszott nevem mellé ikszeljetek?

Azt hiszitek könnyű volt elérni, hogy Budapest legyen a legmocskosabb város? Azt hiszitek az a rengeteg kutyaszar magától kerül az utcákra minden reggel? Értsétek meg! A BKV járatokat már nem tudom tovább ritkítani. Egyszerűen nincs több hely a buszgarázsban. A 4-es metró építését nem tudom tovább késleltetni. Nincs több hely. Nem tudok több holokauszt múzeumot építtetni, nem tudok több köztéri menórát kirakatni. Mit tegyek még, hogy rájöjjetek?

Csinálok nektek homokos felvonulást, transzvesztiták és buzit dugják végig a várost vasárnap délben. Erre ti, perverz állatok még élvezitek is. Éjszakánként saját kezűleg ásom ki a kátyúkat, megvétózok minden tervet az úthálózat bővítésére, lezárom a Lánchidat és a pesti rakpartot. Már majdnem az összes parkolóhelyet és parkot megszüntettem a városban. Kemény, kitartó munkával elértem, hogy se kocsival, se tömegközlekedéssel ne lehessen közlekedni.
Már annyit loptam és sikkasztottam, hogy hegyekben áll otthon a közpénz. Nem bírom hazahordani a Touareggel.

Tudom, hogy a többiek is összejátszanak a szadesszel. Direkt nem állítanak egy épkézláb jelöltet és azt is eldugják nehogy valaki megismerje a nevét a választások napján. Ők se hülyék. Kinek kell ez a szarhalom?! De 46,7 százalék?! Normálisak vagytok? Mi a faszomat csináljak itt még négy évig?!

Ha még egyszer megszavaztok, lezáratom az összes hidat, felveretem az összes aszfaltot, állati ürüléket importálok Afrikából, csöveseket New Yorkból és Moszkvából, aztán diszidálok Horvátországba. Építek egy kastélyt a tengerparton. Persze a ti pénzetekből. Gondoljátok meg!

Üdvözlettel: DG

A szebb napokat is megélt Stenk projekt reinkarnációjaként immár öregebben, bölcsebben...