A héten Liverpool-Chelsea BL elődöntőt rendeztek. Első meccs, Liverpoolban. Az eredmény 1-1. Ezen a meccsen látható volt minden (a gólerős játékon kívül), amiért a Liverpool szeretni lehet. A csapatszellem, bajtársiasság, alázat a játék és a szurkolók iránt.

Az első gólnál Kuyt-ot úgy rugta mellbe a védő, ahogy "Chuck" Norris tudja. A kis holland feltápászkodott valahogy és begyötörte a vezető gólt. Kuyt a liverpooli drukkerek egyik kedvence. Függetlenül az eredménytől minden meccs után körbeszaladja a pályát és minden szurkolónak megköszöni a szurkolást. Ehhez persze az is kell, hogy ne legyen oka -magyar focistához hasonlóan- szégyenkezve menekülni az öltözőbe lefújás után. Nem egy labdazsönglőr, de a lelkét kiteszi minden meccsen; "felszántja a pályát". Holland létére tipikus brit mentalitású játékos.
Best of Kuyt:



A hosszabbítás utolsó percében a csereként beálló, liverpooli Riise szerencsétlen mozdulattal saját kapujába fejelt. Ezzel nagy lépést tett a Chelsea továbbjutása érdekében. Néztem a pool játékosainak az arcát, ahogy 94 perc hajtás után levonulnak a pályáról. Az elkeseredettségnek nyoma se volt, mindenki odament Riisehez egy pacsira vagy egy biztató szóra. Eszembe jutottak a fehérvári játékosok Durica öngólja után. Ők levették a mezüket, levonultak, hisztiztek. Duricához egy szót se szólt egyik se. Majd egy hétre rá már nem volt a csapatban.

Sehol Európában nincs olyan hangulat egy stadionban, mint az Anfield roadon. Ott nincs B közép, ott csak B közép van. Van egy csapatuk, akikre büszkék, van egy vezérük, aki tudja és teszi a dolgát. Gerrard a klubhűség és a szív. Igazi vezéregyéniség. Mentalitása átragad a többiekre. Nincs hiszti, nincs anyázás. Futás van és ütközés. Csupa szív és tüdő. Ő sem a fergeteges cseleiről híres. Hajt és tüzel. Best of Gerrard:



A felejthetetlen BL döntő 2005: