Már jópár napja elindult a blog, aztán még mindig nem írtunk arról, amiről mindenki, aki tollat/billentyűzetet ragad, azonnal írni akar (aztán legfeljebb nem mer, de hogy először ez jut eszébe, az nyilvánvaló). Azt hiszitek, hogy nem, pedig de: a dugásról lesz szó.
Nem vagyunk megmondó-blog meg hímsoviniszta, sem pedig pornóblog, tehát nyugodtan minden jóérzésű ember tovább olvashat.
Vitaindítónak egy általános probléma: az van, hogy a csajok a rögtönzött, reprezentatív közvéleménykutatásunk (értsd: sok haver megkérdezése) alapján 2-3 év után egyszerűen abbahagyják a vágyakozást és lassan minden ebből fakadó tevékenységet. Ennyi. Kapu bezárul. Ez az úgynevezett „2-3 éves szabály”.
Ebből azonban további problémák fakadnak.
1. Az egyik legvalószínűbb szcenárió, hogy a férfi továbbra is kíván, de mivel sikertelen, vágyának más tárgyat kezd keresni (pl. pornócsatorna, internet, ill. szerető). Félreértés ne essék, nem védjük meg a hűtlen férfiakat, a stenk kiáll a hűségesség mellett, teljes mell(!!!)szélességgel és ez így is marad. Ettől viszont még így lesz, még a „2-3 éves szabálytól” függetlenül is, nem kevés alkalommal.
2. Másik lehetőség: soha többé szex. Ennek köszönhető a sok frusztrált köcsög, akik direkt szopatják szerencsétlen embertársaikat munkában, közlekedésben, boltban és munkahelyen, kötözködnek kocsmákban és blogokon :)
3. A „2-3 éves szabály”-ból fakadóan a párválasztás esetleges. Ha a végzetes időpont bekövetkezte előtt megtörténik a lánykérés és minden egyéb, akkor azt hívjuk házasságnak. Ha nem, akkor van a szakítás. Egyszerű, mint a raklap.
4. Viszont van egy komolyabb következmény is: tudniillik, ha ez mind igaz, akkor az egész rendszerrel van baj. A férfi továbbra is kíván, a nő soha többé, de együtt le kell élniük 30 évet… Mi???? Szex nélkül!?
Az általános rendszerhiba tehát alapvetően kérdőjelezi meg a monogámia létjogosultságát!!!
Mivel tényleg értelmes vitáról van szó, az alábbi kérdésekre keressük a választ, a társadalom és összességében a nyugati civilizáció, valamint a házasság intézménye és a monogámia megmentése érdekében:
- Megelőzhető-e a 2-3éves szabály bekövetkezése és ha igen, hogyan?
- A nők mindezt hogy élik meg?
- A legjobb lenne, ha gyorsan kapnánk néhány frappáns cáfolatot és akkor megnyugtathatnánk a megkérdezett haverokat!
- Történelmi kérdésünk pedig: ez vajon mindig így volt, vagy csak a 20. század terméke esetleg, köthető-e valamilyen nagyobb társadalmi változáshoz (mi erősen gyanakszunk az egyenjogúsítási mozgalmakra…)?
- Netán sajátosan magyar jelenségről van szó? Ettől külön rettegek, mert Magyarországon vannak a legjobb csajok, ez köztudott, úgyhogy ez lenne a világ legnagyobb igazságtalansága!!!
Rendszergazdák, segítség!
Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.
A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Utolsó kommentek