Az egész úgy kezdődött, hogy nagyon kellett szarnom reggelente. Mivel már ekkor sajnáltam a kidobott perceket elkértem fateromtól a Népszabadság sportoldalát. Szokásommá vált, hogy a reggeli ürítés perceit Hegyi Ivánnal osztom meg. Rendszerint aktikulátlanul fröcsögött, hol az aktuális kapitányt szidta, hol a legutóbbi bajnoki forduló valamely meccsét. UEFA és BL meccsekről pedig csak szuperlatívuszokban. Valahogy így szoktam rá az újságolvasásra 10 éves koromban. Rögtön ezután következett a Képes Sport korszak. Hetente erre költöttem a zsebpénzem. Hiába, a rutinosabb osztálytársak ekkor már minden nap óriási Népsport feliratú lepedővel igyekeztek idősebbnek látszani. Beálltam a sorba. A Nép-majd Nemzeti Sport korszak aztán hosszú ideig tartott. Általános iskola, gimnázium és még az egyetemi évek eleje is.

Ekkor jött az ominózus 2002-es tavasz. Amikor az addig érlelt, de még tehetetlen hazafiság értelmezést nyert. Hirtelen világos lett ki kicsoda a pályán és én melyik csapatban játszom. Varázsütésre esett ki a kezemből a Nemzeti Sport és került bele a Magyar Nemzet, melyet a napjában többször is végigolvastam. Persze ez a delírium sem tarthatott soká. Úgy három hónap kellett mire engem is el kezdett zavarni, hogy ugyanaz van minden cikkben és ugyanaz van minden lapban. Ráadásul ez az "ugyanaz" ez pont az, amit amúgy magatól is tudok. Ekkor úgy dötöttem értelmiségi leszek és Heti Választ olvasok, mint minden felnőtt, aki okosnak látszik. Gyakran HVG-vel kellett fűszereznem az étlapot, hogy valami egzotikus íz is legyen a menün. Nem voltam szemellenzős soha, gyakran vettem Népszabadságot, Magyar Hírlapot (még akkor), Blikket, narancsot vagy bármit. Hol kalandvágyból, hol kíváncsiságból. Egyre erősödött bennem az érzés, hogy nincsenek olyan nyomtatott lapok, amik színvonalban fel tudnák venni a versenyt a modern internetes újságokkal. Sem stílusukban, sem témaválsztásukban nem ütik meg a mércét, ami egyébként az én esetemben nincs túl magasan. Annyi ideig kéne hogy lekössön, amig a kádban bírok feküdni és amennyit WC-n üléssel töltök.

Tavaly nyáron aztán egy cimborám javasolta, hogy olvassak UFI-t. Vettem egyet. Nem volt nagy kedvem egy Fidelitas-os pártújsághoz, de kellemesen csalódtam. Vicces volt és meglepően nyitott. Csak egy kicsivel volt benne gyengébb a Fidesz fikázás, mint az MSZP szivatás. A következő szám már Reakció néven jelent meg és nagyon tetszett. A témaválasztás bátor volt és újszerű, a külső még igényesebb. A stílusa pedig teljesen eltért a nyomtatásban megszokottól, fiatalos volt, humoros, nemzeti és liberális egyszerre. Alig vártam a következő számot, nem is értettem, hogy a korombeliek miért olvasnak bármi mást. Kb fél év kellett, hogy csődbe menjen. A hivatalos verzió az, hogy a lap online verziója sokkal sikeresebb, ezért arra akarnak koncentrálni. Kár, visszaadta a nyomtatott sajtóba vetett hitemet.

... és mit fogok most olvasni a slozin?

S